Partnerünk 1985-ben kezdte meg működését az Egyesült Királyságban. Mára a vállalat már 5 kontinensen 26 országban, valamint 55 partnerországban több mint 444 millió ügyfél eredményes kiszolgálásával büszkélkedhet. Partnerük dinamikus, innovatív gondolkodásának köszönhetően mára már a világ tíz legnagyobb vállalata között szerepel. Csatlakozz hozzájuk és élj ezzel a kiemelkedő álláslehetőséggel, amely kiváló munkakörülményeket és versenyképest fizetést biztosít Budapesten.
Jelenleg a következő munkakörbe keresünk új munkatársat:

 

Jogász

A munkakör legfontosabb célja, hogy konstruktív, megoldásorientált szerződéses szolgáltatásokat nyújtson úgy, hogy a bevételt és a jövedelmezőséget maximalizálja, a kockázatokat minimalizálja, miközben a belső és külső ügyfelek igényeinek is eleget tesz. Támogatást nyújt a szerződések megfogalmazásához, részt vesz a tárgyalásokon, elősegíti a projektek lezárását és végrehajtását.

Főbb feladatok:

● A szerződések megfogalmazásában, tárgyalásában való pontos, hatékony és határidőre történő közreműködés.
● Az anyagi kockázatok feltárása és mérséklése az ügyfelek és harmadik személyek igényeinek megfelelően.
● Kapcsolattartás a kulcsfontosságú stakeholderekkel, különösen a sales, jogi, kereskedelmi, bid management, marketing és a pénzügyi osztályokkal.
● Különböző standard dokumentumok, pro-forma helyi megállapodások, képzési anyagok kidolgozásában való részvétel.
● A vezetők, jogi tanácsadók és csapatvezetők támogatása, valamint a know-how és precedens anyagok fejlesztésének és elterjedésének elősegítése.
● Folyamatos részvétel a szerződéses eljárások fejlesztésében, megújításában.
● Annak biztosítása, hogy az összes dokumentum aláíratva és megfelelően tárolva legyen a szerződéskezelési adatbázisban és más belső rendszerekben.

Elvárások:

● Folyékony angol nyelvtudás
● Hasonló területen, szerződések megfogalmazásában szerzett releváns tapasztalat vagy jogi végzettség
● Kereskedelmi, gazdasági szemlélet
● Számítástechnikai ismeretek (MS Office)
● Analitikus gondolkodás és kiemelkedő problémamegoldó készség
● Kommunikatív személyiség, meggyőző interperszonális személyiségjegyek
● Tárgyalási készség

Amit kínálunk:

● Juttatási csomag: versenyképes fizetés, céges laptop és mobil telefon
● Támogató környezet: az új ötletek, fejlesztési javaslatok mindig meghallgatásra kerülnek
● Belső coaching/mentoring rendszer
● Előrelépési lehetőség
● Home Office lehetőség

Munkavégzés helye: Budapest / Magyarország

 

 

 

RECRUITO ATS - Karrier portál modul r992 - Online Üzleti Intelligencia Kft. © 2012